2006 november 26. | Szerző: |

Tévedtem magammal kapcsolatban….nem vagyok bátor, gyáva vagyok. Szörnyű dolgot láttam a minap. Éppen busszal utaztam, amikor az egyik megállónál egy bácsika szeretett volna felszállni, mire a buszsofőr elkezdett vele kiabálni, hogy “Megmondtam hogy nem utazhat velem többet, öltözzön fel normálisan” a bácsi kicsit furcsán beszélt (talán szellemileg egy kicsit sérült lehetett) nyújtotta a pénzét mire a vezető tovább ordítozott, hogy nem kell a pénze, majd végül nagy nehezen felengedte azzal a felétetellel hogy végig állnia kell, erre a bácsi fel akarta tenni a szatyrát az ülésre, ez aztán végképp kihozta béketűréséből a sofőrt felállt és lekezdett vele tovább kiabálni, hogy a szatyra egész eddig a földön volt hogyan merte feltenni, és hátraküldte, hogy kapaszkodjon a hátsó ajtónál a táskáját pedig tegye a földre. Azt hittem hogy a 3 percre lévő faluba megy, de nem, egészen a végállomásig így utazott (ez körülbelül 25 perc) és ráadásul ha jól láttam bár ebben nem vagyok biztos hiányzott az egyik karja. Már az úton a sírás kerülgetett főleg hogy a szemébe néztem. De akkor nem szóltam semmit.
Most sírok. Utálom magam. Visszagondolva a szemére, lehet fel sem fogta a dolgokat, még rajtam kívül körülbelül 10-en voltak. Senki sem szólt, végignéztük amint egy embert megaláznak.
Ennyit naív kis világomról, ahol az emberek egyenlők. Nem hittem hogy ilyesmi van, még soha nem láttam ehhez hasonlót. Azóta félek, félek attól hogy ezt még egyszer át kell élnem, hogy leközelebb belekötnek egy sötétett bőrübe, egy fogyatékosba, egy olyan emberbe aki más mint ők. Féltem őket, legszívesebben mint átkarolnám őket mint egy anya és azt mondanám: nem lesz semmi baj, hogy minden megoldódik, hogy senki nem fog azért bántani mert más vagy, hogy majd befogadnak és nem azt nézik milyen a külsőd hanem azt ami benned van. Filmekben már sokszor láttam faji megkülönböztetést, de így még nem. Nem hittem hogy ilyen itt is van. Nem akarom hogy ez így legyen.
Még mindig sírok, könnycseppem tovább csordul. Nem értem az embereket. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!