2006 november 28. | Szerző: Unachit |

Amikor elkezdtem írni ezt a blogot, megfogadtam hogy nem írok a szerelemről…Hát eddig ez sikerült is, de rájöttem, hogy nem lehet szétválasztani a lelkünkben lezajlódó folyamatokat, mert mind mind hatással vannak egymásra.
Szerelem…hogy mi is az számomra elég nehezen lehet meghatározni. Mindenki másképp szeret, valaki egyszer azt mondta: “Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.” Valószínűleg még nem  tapasztaltam meg az igaz szerelmet. Most az életemben sok várakozás belépett egy fiú. Az egyik felem ujjong, hogy igen nekem is sikerült, míg a másik fele egy másik iránt vágyik. Aki mondanom sem kell finoman átnéz rajtam. Körülbelül 1 éve egy pillantás változtatott meg mindent. Aztán “bejelöltem ismerősnek” 🙂 és elkezdtünk beszélgetni, minden szuper volt elhívott randira is, majd “dolgoznia kellett” elhalasztottunk és azóta ez szóba sem került. Tegnap azt mondta barátok vagyunk, amihez én mindig tartottam is magam, elviseltem mindent amint legújabb kiszemeltjéről beszélt (vagyis írt, élőben bár egy suliba járunk még soha nem beszéltünk, de még telefonon sem). Bizonyára mindenki tudja milyen szörnyű érzés volt ez, mintha tőr forgatnának a szívemben, de nem léptem nem hoztam szóba semmit, féltem hogy kinevet. Nem tudom miért ragaszkodom hozzá, talán szeretek szenvedni. Ő sem lépett, soha nem akart beszélni velem bezzeg másokkal, amint megtetszett neki valaki rávetette magát. Talán mégis volt valami, az egyik legjobb barátjának azt mondta “jóban vagyunk”. Nekem már ez is elég…Egyszer talán, ha felnő és mindketten magányosan sétálunk az utcán, majd találkozunk, de addig is meghallgatom, tanácsot adok neki mint egy barát, ha majd megbántják ott lehessek, és segíthessek neki. Hát őszintén szólva nem tudom érdemes volt e belekezdeni a szerelembe….remélem igen, de ha mégsem tetszik, visszatérhetek a szerelemmentes témákra is 🙂
Jah, és végezetül itt van egy idézet a kedvenceim közül ami az elején idézett pár sor folytatása
” Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki. Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához. Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak. Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged. Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod. • Talán Isten úgy akarja, hogy találkozzunk sok nem hozzánk illő emberrel, mielőtt találkozunk az igazival. Így mikor végre találkozunk vele. Tudunk majd hálásak lenni ezért az adományért.”
                                                                                                       Paulo Coelho