2007 január 26. | Szerző: Unachit |

Letelt a hét.
Fárasztó volt az ez előtti hét, úgyérzem megküzdöttem saját magammal a tunyaságommal, és lustaságommal, célokat tűztem ki magam elé: minnél jobban lezárni a félévet, megpróbáltam csak a célomra figyelni persze másokat sem hagytam filgyelmen kívül csak éppen a velem kapcsolatos dolgokban ez állt az első helyen. Először csak az volt a fontos hogy minnél jobb dolgozatokat írjak, majd hogy a félévimben ne legyen hármas, majd következett hogy kevesebb négyes legyen.
Majd szerdán megkaptuk az értesítőt egy hármas egy négyes és tizenhárom ötös. Nagyon bosszantó az az egy hármas, elszúrtam. Pedig nem azzal kellene foglalkoznom hogy mi lett rossz hanem annak kellene örülnöm ami jó, mint például az én átlagom lett az osztályban a legjobb. Mégsem vagyok boldog. A barátnőmmel éppen pár órája beszéltem telefonon megkérdezte milyen lett a félévim, én beavattam, ez első kérdése pedig az volt: Ugye büszke vagy magadra? Meglepett a kérdés és a válaszom is: nem. Nem tudom miért vagyunk mi ilyenek emberek. Talán ezt az egészet nem magam miatt csináltam csak azért hogy anyuék büszkék legyenek rám, hogy figyeljenek rám, és nem csak akkor amikor beszélek. Tudom, pontosabban gondolom milyen fárasztó lehet a munkájuk, hogy mennyi gondjuk lehet, de attól még szülők. Régebben rosszul éreztem magam hogy elvártam tőlük hogy figyeljenek rám, önzőnek hittem magam. Ma már tudom, hogy a szülőséggel ez is a kötelességükké vált. Most az hittem én naivan hogy változni fog valami de nem nagymamám közölte hogy pont azokból a jegyekből kaptam négyest és hármast ami fontos (teszem hozzá hogy ez nem igaz) apu elfogadta tényként anyu pedig a lehető legrövidebben megfogalmazta: ügyi vagy, még a szavakat is sajnálja tőlem??? Nem azt vártam hogy elkezdenek isteníteni és jönnek azzal hogy mi mindig is tudtuk hogy milyen okos vagy, hogy te bármire képes vagy…de ez azért rosszul esett, így már én sem tudok örülni, úgy érzem semmit sem ér hiszen ha nekik ez nem fontos akkor bizonyára nem is az, de akkor mi igazán fontos??? Megoszthatná valaki velem. Tudom hogy nem jó ha egy gyereket (elnézést a kifejezésért) orrba szájba dícsérnek, mert beképezlt lesz leszáll magától és stb… De nekem úgysincs olyan túlsok önbizalmam, most már más mentsvárom nincs mint a tanulás. Még nem tudom mihez lenne tehetségem, mi az én utam, szépségemmel nem bűvölök el másokat, zárkózott vagyok nehezen barátkozom, a fiúk észre sem vesznek sőt még az osztálytársaim sem, csak a könyvek maradtak, és most úgy érzem hogy ezt is elvették tőlem.