2007 február 19. | Szerző: Unachit |

Sajnos sokszor érezzük úgy hogy életünk leragadt, mintha innen már nem lehetne továbbjutni ha ez volt a maximum amit ki tudtunk ebből hozni. Valaki megreked a munkájában a kapcsolataiban és vannak olyan szerencsétlenek is akik az életük bizonyos szakaszát nem tudják elhagyni. Ez talán félelemből adódik vagy a szívünk legmélyén tudjuk ezen még lehet változatatni, lesz ez még jobb is és nem lépünk tovább. Most úgy érzem megrekedtem. Változtatni nagyon félelmetes, az hogy hogyan reagálnak rá az emberek, milyen lesz a viszhang, és persze hiányzik a bizonyosság hogy mindezt jól tesszük. Sok mindent szeretnék, jó lenne ha egy nap mindent kipróbálhatnék megváltozhatnék majd, másnapra ezt mindenki elfelejténe, nem értem ilyen szimulációs programokkal miért nem rukkolnak elő… Akkor olyan lehetnék amilyen most vagyok, nem pedig olyan amilyennek megismertek, ha most tenném ezeket meg, rögtön jönnének a vádak: menő akarsz lenni, ki tetszik….stb. Hát ezért van az hogy az ember általában középiskola, főiskola, új munkahely első évében többet változik mint az ott töltött idő alatt összesen. Tehát ha az ember nem tud megváltozni akkor álmodjon! És én pont ezt teszem már hosszú ideje, álmomba menekülök ahol bárki lehetek, lehetek csábos hölgy, szuperhős bármi amit csak szeretnék, olyan emberekkel beszélhetek akik máskülönben hozzám sem szólnának. Szeretek aludni. Ott sosem érzem hogy félnék, mindig erős vagyok, soha nem szorongok. Persze erre nem lehet építeni de olyan ez nekem mint egy fájdalomcsillapító, segít átvészelni a nehezebb napokat. Vajda János írta: „Hátha minden e világon, Földi életem, halálom Csak mese, csalódás, álom.”